A munkatársaknak nem csak programokra és tréningekre van szükségük. Hanem olyan támogatásra, amely a hétköznapokban is ott van velük, amikor a kihívások jelentkeznek.
A Wellbeing Box digitális támogatást nyújt a munkatársaknak nap mint nap – akkor is, amikor a HR és a vezetők más feladatokra koncentrálnak.
A legtöbb cég a munkaidőt méri.
Mi azt javítjuk, hogy abból mennyi telik valódi fókuszban.
Azt a mindennapi működési alapot adja meg, amelyre a fejlesztések, képzések és egyéb támogatások hosszabb távon is építhetnek. A Wellbeing Box nem programok helyett van.
A legtöbb munkahelyi kihívás nem egyetlen nagy eseményből alakul ki. A figyelem fokozatosan szétesik, az energia csökken, a mentális terhelés pedig napról napra épül fel. Ilyenkor nemcsak a teljesítmény változik meg, hanem az állapotunk is.
Márpedig más döntéseket hozunk fáradtan, mint kipihenten. Másképp kommunikálunk túlterhelten, mint nyugodt állapotban. Nehezebb koncentrálni, együttműködni és jó ritmusban dolgozni, amikor hosszabb ideje ugyanabban a feszült vagy kimerült állapotban működünk.
A Wellbeing Box egyik alapgondolata, hogy a jobb működéshez sokszor nem több erőfeszítésre van szükség, hanem egy tudatos állapotváltásra. Egy rövid pillanatra, amely segít visszanyerni a fókuszt, rendezni a figyelmet vagy új lendületet adni a következő feladathoz.
A munkatársak támogatása a programok között válik igazán fontossá. Egy könnyen elérhető eszköztár, amely a munkanap során segít visszanyerni a fókuszt, rendezni a figyelmet, újratölteni az energiát és fenntartani azt az állapotot, amelyből hosszabb távon is jól lehet dolgozni.
A rendszerben digitális mikroszünetek, helyzetalapú támogatások, játékos eszközök és egyszerű napi rutinok segítik a munkatársakat abban, hogy ne csak akkor kapjanak segítséget, amikor már nagy a baj, hanem a hétköznapok során is.
A legtöbb vállalat akkor tud segíteni a munkatársainak, amikor a probléma már láthatóvá válik: tréninggel, coachinggal, pszichológiai támogatással vagy vezetői beszélgetéssel.
Mi azt kerestük, hogyan lehet a támogatást korábban, a mindennapi munkában is elérhetővé tenni.
Hogyan kaphat valaki egy rövid, hasznos segítséget akkor, amikor éppen elfárad, elveszíti a fókuszát vagy túl sok megszakítás éri – még akkor is, amikor nincs mellette a HR, a vezető vagy egy szakember.
Ezért hoztuk létre a Wellbeing Boxot. Megmutatjuk 2 perc alatt mi látszik, indítsátok el a csapatélményt. ↗
Egy digitális működéstámogató rendszert, amely a napi munka természetes részévé teszi a tudatos mikroszüneteket, és segít megőrizni a fókuszt, az energiát és a fenntartható teljesítményt.
"Közel 30 év HR-, egészségfejlesztési és szervezetfejlesztési munkám során újra és újra ugyanazzal találkoztam: a legtöbb embernek nem akkor lenne először szüksége támogatásra, amikor már túlterhelt vagy kiégett, hanem jóval korábban – a mindennapi munkában.
A Wellbeing Box ebből a felismerésből született."

Bíró Andrea
A Wellbeing Box szakmai koncepciójának megalkotója
A HR támogatásának digitális meghosszabbítása munka közben. Welli-AI fáradhatatlanul segít, támogatást nyújt, amikor szükség van rá, és mindig elérhető marad a munkatársak számára.
Gyorsan bevezethető, minimális HR-adminisztrációval működik, miközben egyszerű lehetőséget ad wellbeing és munkatárstámogató kampányok, havi témák és aktivitások indítására.
Tudatosabb működés, jobb fókusz és aktívabb részvétel. Kevesebb elfolyó idő, jobb működési állapot és egy olyan támogatási rendszer, amely a programok között is jelen van.
A Wellbeing Box egyik legnagyobb előnye, hogy nem kér nagy elköteleződést a munkatársaktól, a mindennapi működésbe illeszkedik be. A játékos elemek természetes belépési pontot teremtenek, így azokhoz is eljut a támogatás, akik egyébként ritkán vesznek részt fejlesztő vagy wellbeing kezdeményezésekben.
A mentális terhelés jellemzően nem egyetlen nagy eseményből áll össze. Apró megszakításokból, folyamatos alkalmazkodásból és a nap során egymásra rakódó kihívásokból épül fel. Mire ezt tudatosan észrevesszük, gyakran már csökkent a figyelem, elfogyott az energia vagy nehezebbé vált a koncentráció.
A Wellbeing Box ezért nem hosszú programokban gondolkodik. Rövid, helyzethez illeszkedő eszközöket kínál, amelyek segítenek visszatérni egy jobb működési állapotba.
Lazítás, ha túl sok. Újrahangolás, ha kizökkentél. Aktiválás, ha fókuszra vagy lendületre van szükség.

A feszültség és mentális terhelés csökkentése.

A fókusz és figyelem visszaállítása.

Az energia és lendület újraindítása.
A Wellbeing Box nem egyetlen eszköz, hanem egy egymásra épülő digitális rendszer. A Welli, a mikroszünetek, a játékos elemek és a napi rutinok együtt segítenek abban, hogy a támogatás a hétköznapokban is jelen legyen.
A legtöbb munkahelyi kihívás nem egyik napról a másikra jelenik meg. A túlterhelés, a fókuszvesztés vagy az energia csökkenése jellemzően apró megszakításokból, folyamatos alkalmazkodásból és a nap során felhalmozódó terhelésekből épül fel. A nemzetközi kutatások szerint a mentális terhelés jelentős része is ezekből a kisebb, ismétlődő hatásokból származik.
Ezért nem a problémák utólagos kezelésére épül, hanem a megelőzésre. Olyan egyszerű, mindennap használható eszközöket biztosít, amelyek segítenek fenntartani a fókuszt, az energiaszintet és a mentális egyensúlyt, mielőtt a kisebb terhelések nagyobb problémává válnának.
Egy olyan rendszer, amely a munkatársak mellett marad a hétköznapokban is, amikor a HR és a vezetők nem tudnak minden helyzetben jelen lenni.
Welli, a mikroszünetek, a játékos eszközök és a napi rutinok együtt segítenek a fókusz, energia és mentális egyensúly fenntartásában, miközben levesznek a napi támogatási terhek egy részét a HR és a vezetők válláról.
A Gallup nemzetközi kutatásai szerint a jelentős napi stresszt megélő munkavállalók aránya 2009 és 2025 között 31%-ról 40%-ra emelkedett.
A legtöbb szervezet akkor szembesül a túlterheléssel, amikor annak már látható jelei vannak. Amikor romlik a teljesítmény, nő a hibák száma vagy egyre több munkatárs érzi magát fáradtnak és kimerültnek.
A valóságban azonban ezek a problémák jóval korábban kezdődnek. Először csak nehezebb koncentrálni. Több idő kell egy döntéshez. Könnyebben kizökkenünk, és egyre nehezebb visszatérni a félbehagyott feladatokhoz. Ezek még nem problémák, inkább jelzések.
A megelőzés nemcsak azért fontos, mert segíthet elkerülni a nagyobb problémákat. Azért is, mert a teljesítményt, az együttműködést és a döntéseink minőségét jelentősen befolyásolja az az állapot, amelyből dolgozunk.
A szervezetek célokat, folyamatokat és eredményeket menedzselnek. Pedig minden eredmény mögött emberek állnak, és minden ember mögött ott van egy állapot, amely meghatározza a működést.
A szervezetek célokat, folyamatokat és eredményeket menedzselnek. Mi abból indulunk ki, hogy a jó teljesítmény mögött mindig megfelelő állapot áll. Ezért a Wellbeing Box nemcsak a teljesítményt, hanem az ahhoz szükséges energiát, fókuszt és mentális terhelhetőséget is támogatja.
A fókusz, az energia és a mentális egyensúly nem állandó állapot. A munkanap során folyamatosan változik, ahogy a terhelés, a figyelem és az elvárások is változnak.
A legtöbb szervezet a folyamatokat fejleszti. Mi abból indulunk ki, hogy a folyamatok mögött emberek vannak.
A Wellbeing Box egyik alapgondolata, hogy a jobb működés nem feltétlenül nagy változásokkal kezdődik. Sokszor néhány tudatos perc is elegendő ahhoz, hogy rendezettebben, nyugodtabban vagy nagyobb energiával folytassuk a napot.
A stressz és a kiégés költségeit mindenki ismeri. A Wellbeing Box viszont nem a végállapottal foglalkozik, hanem azokkal a mindennapi helyzetekkel, amelyek odáig vezetnek.
Sok szervezet fejlesztésekben gondolkodik.
Mi az alapokban hiszünk.
Abban, hogy a fókusz, az energia és a mentális egyensúly nem egy külön program eredménye, hanem a mindennapi működés része.
A Wellbeing Box ehhez ad egyszerű, könnyen használható eszközöket. Nem akkor, amikor már nagy a baj, hanem azért, hogy minél ritkábban jussunk el odáig.
A legjobb módja annak, hogy ezt megértsétek, ha saját környezetben is kipróbáljátok.
Gyorsan kiszámolja, melyik csomag illik a létszámhoz és az igényhez.
A kalkulátor után kapsz egy cégesen szeparált demó linket, amivel kipróbáljátok.
Pontok, toplista, mini-kihívások – akár heti témákkal (pl. fókusz hét, energia hét, reset hét).
Van, ahol egy egyszerű digitális eszköz is azonnal segít a mindennapi működés támogatásában.
Van, ahol már érdemes bevonni fizikai eszközöket, csapataktiválást vagy nagyobb wellbeing programokat is.
A Wellbeing Box ezért nem egyetlen programot kínál, hanem egy olyan rendszert, amely a szervezet aktuális helyzetéhez igazítható.
Először arra van szükség, hogy a munkatársak kapjanak egy egyszerű, könnyen használható eszközt a mindennapi működés támogatására.
A Wellbeing Box ezért lépésről lépésre építhető rendszer (wellbeing programok).
A digitális platform már önmagában is használható, és később bármikor kiegészíthető további eszközökkel, programokkal vagy csapatélményekkel.
A legtöbb ember naponta többször is tart mikroszünetet. Néhány perc görgetés, céltalan böngészés, egyik feladatról a másikra ugrálás vagy egyszerű „kizökkenés” szinte minden munkanap része.
A kérdés nem az, hogy vannak-e ilyen pillanatok, mert vannak. Hanem az, hogy mire használjuk őket.
A Wellbeing Box filozófiája a legális mikroszünet.
Nem plusz szünetet adunk a munkanaphoz, hanem segítünk tudatosabban felhasználni azokat a rövid időablakokat, amelyek egyébként is megjelennek.
Mert a jobb működés nem mindig nagy változásokkal kezdődik.
Sokszor elég néhány perc arra, hogy visszatérjen a fókusz, rendeződjön a figyelem vagy új lendületet kapjon a következő feladat.
Ezért a legális mikroszünet egyszerre jó a munkatársnak, a vezetőnek, a HR-nek és a szervezetnek is.
Kevesebb elvesző figyelem.
Kevesebb mentális fáradás.
Fenntarthatóbb napi működés.
A Wellbeing Box nem motiválni akar, és nem újabb feladatot ad a munkatársaknak.
Arra épül, hogy a legtöbb nehézség nem a tudás hiányából fakad, hanem abból, hogy nap közben elfogy az energia, szétesik a figyelem vagy túl nagy lesz a mentális terhelés.
A cél ezért nem a viselkedés teljes megváltoztatása, hanem apró, könnyen használható eszközökkel segíteni visszaállítani a fókuszt, az energiát és a munkaritmust.
A Wellbeing Box kiindulópontja egyszerű:
a jó teljesítmény mögött általában jó állapot áll.
Ha a fókusz, az energia és az együttműködés folyamatosan sérül, azt előbb-utóbb a teljesítmény is megérzi.
Ezért a Wellbeing Box nem wellbeing programként tekint magára, hanem a mindennapi működést támogató rendszerként.
Nem.
A rendszer attól működik, hogy egyszerű, gyors és helyzethez illeszkedő.
A munkatársak akkor használják, amikor szükségük van rá. Nem hosszú programokban, hanem a mindennapi munkavégzés részeként.
A legtöbb eszköz 1–3 perc alatt használható.
A cél nem az, hogy több időt töltsünk wellbeinggel, hanem az, hogy kevesebb idő vesszen el rossz állapotban végzett munkára.
Igen.
A fókuszvesztés, a mentális terhelés és az energiaingadozás nem helyszínfüggő.
A Wellbeing Box ugyanúgy használható irodában, home office-ban vagy hibrid munkavégzés mellett is.
Igen.
Az iroda és a termelés problémái sokszor különböznek, de a háttérben ugyanaz áll:
figyelemvesztés, mentális fáradás, túlterhelés és a regeneráció hiánya.
A Wellbeing Box ezért különböző munkakörnyezetekben is alkalmazható.
A rendszer egyik célja éppen az, hogy ne növelje tovább a vezetők és a HR terhelését.
A bevezetés után a munkatársak önállóan használhatják az eszközöket, miközben a szervezet folyamatos kapcsolódási pontot kap a mindennapi támogatáshoz.
A kreditek segítségével a szervezet a digitális platformon túl további programokat, aktivitásokat vagy wellbeing eszközöket is elérhet.
Így minden szervezet saját igényei szerint építheti tovább a rendszert, anélkül hogy egyszerre egy nagy programba kellene belevágnia.
A fókusz őrzője
Az élmények és programok mögött álló szakmai háttér biztosítója. Gondoskodik róla, hogy minden tartalom kutatásokkal és bevált módszerekkel legyen alátámasztva.
Az élmények karmestere
Ő állítja össze a Boxban elérhető élményeket és kísérő programokat. Figyel arra, hogy mindenki megtalálja a saját útját a recharge-hoz – legyen az lazítás, újrahangolás vagy aktiválás.
Az inspiráció hangja
Ő gondoskodik arról, hogy a Wellbeing Box üzenete eljusson a HR-esekhez, vezetőkhöz és csapatokhoz. Ő teszi láthatóvá, hogy a rövid szünetből milyen hosszú távú előny születhet.
A megvalósítás motorja
Ő az, aki a háttérben mindent összehangol: telepítés, szerződések, logisztika. Biztosítja, hogy a Box zökkenőmentesen illeszkedjen a szervezet mindennapjaiba.
A Wellbeing Box személyre szabott élményeket kínál, amelyek segítenek feltölteni a testet, felfrissíteni az elmét és visszaállítani a belső egyensúlyt.
Minden nap egy kis élmény, ami órákra visszaadja a fókuszt és a lendületet.
Ismerd meg, hogyan ad napi 15 perc élmény energiát és fókuszt a csapatodnak – kutatásokkal és valódi példákkal.
Írj nekünk, és mutatjuk, hogyan lesz 15 perc alatt több órányi energiád.
Copyright © 2025 Minden jog fenntartva.